Miután azok közé tartozom, akik beleártották már magukat a mohácsi csata vagy a korszak történetébe, bevallhatom: támadt néha olyan érzésem, hogy reménytelen Mohácsról újat mondani mindaddig, amíg nem kerül elő valami valóban új, érdemi forrás. Aztán ilyenek felbukkanása nélkül is mindig történt valami, ami arra kényszerített, hogy gyorsan elhessegessem ezeket a kósza – a történetírás gyakorlatával és logikájával egyébként teljesen ellenkező – gondolatokat. Időről időre jött valaki, aki vagy az előzményekről és a következményekről, vagy a csatáról magáról tudott az eddigieknél jobb vagy azokat gyökeresen átértékelő értelmezésekkel szolgálni. Ez a Mohács-historiográfia megszokott mozgása: az apályos időszakokat hatalmas hullámverések követik. Volt, hogy eddig elhanyagolt források újraolvasása, volt, hogy a had- vagy a köztörténet szemléleti horizontjának kitágítása nyitotta rá szemünket eddig figyelmen kívül hagyott tényekre és összefüggésekre, amelyek aztán alaposan átalakították Mohácsról őrzött képünket.
Most a szokásosnál is váratlanabb dolog történt: szakmán kívülről kavarták fel az átmenetileg nyugodt vizeket. Két orvos: egy szájsebész és egy patológus kérdőjelezte meg a II. Lajos holttestének felkutatására küldött expedíció hivatalos jelentésének azt az állítását, hogy 1526. október közepén, a csatatértől nem messze a vízbe fulladt magyar király holttestét találták volna meg. Így szerintük az sem igaz, hogy Szapolyai János II. Lajost temettette el Székesfehérvárott november 9-én, és hogy Lajos testét exhumálták és temették el újra Ferdinánd király, Anna és Mária királynék jelenlétében egy évvel később ugyanott. A „kihívásra” a történész szakma gyorsan válaszolt: tavaly, a csata napján, augusztus 29-én konferenciát rendeztek a kérdésről, most pedig már kézbe is vehető az a kötet, amely javarészt a konferencia-előadásokból készült szövegeket, valamint a kérdéssel kapcsolatos forrásokat tartalmazza.
A források közül több először szólal meg teljes terjedelmében magyarul. A tanulmányok nem a megszokott tudományos apparátussal jelennek meg, mivel bevallottan nemcsak a szakmához, hanem az érdeklődő nagyközönséghez is kívánnak szólni. Miután a konferencián nem tudtam részt venni, kárpótlásul (vagy büntetésül) a szerkesztők engem kértek arra, hogy rövid bevezetőt írjak a kötethez. A keretek nem teszik lehetővé a Moháccsal kapcsolatos (szak)irodalom módszeres áttekintését, ezért – a címben jelzett módon – csupán néhány csomóponti kérdésről mondom el meglátásaimat.